ro

Kézdivásárhely, Mikóújfalu, Nyujtód és Előpatak lovasa a döntőben

Ha valamiért megéri lovasversenyt nézni, az az, amikor váratlan fordulat következik be a futam során. Nos, a Székely Vágta középfutamában egy erős futamot és egy eszes futamot láthatott a nagyérdemű. Az első középfutamban nagy volt a harc, a másodikban végül az utolsó helyen lévő lovas vitte a pálmát. A vasárnapi döntőt tehát Kézdivásárhely, Mikóújfalu, Nyujtód és Előpatak lovasa futja.

Anci megint bebizonyította, hogy ha nyerni akar, semmi nem állhat az útjába. A kézdivásárhelyi ló magabiztosan vitte a döntőbe lovasát, Berde Lórándot, ezzel pedig Kézdivásárhelyt is. Anci méltó ellenfélre talált My Missionben, aki igencsak nehezen tűrte a második helyet. Tóth Barna próbálkozott az előzéssel, de Berde Lóránd mindig rá tudott húzni lovára, és megőrízte vezető pozícióját. Az első középfutamból tehát Kézdivásárhely és Mikóújfalu lovasa megy a döntőbe. Kézdivásárhely utoljára 2013-ban volt a Székely Vágta döntőjében, Mikóújfalu tavaly harmadik helyezést ért el.

A nyujtódi képviselő kétségkívül „ellopta” a versenyt. Talán a tavaly volt még olyan malőr, amilyet a második középfutamban Ugron Attila és Csillag nyújtott, sokáig fognak még beszélni róla az emberek. A második középfutamban egyszerre törtek előre a lovak, sokan fogadtak volna Gyergyószentmiklós lovára, Dariusra, azonban Előpatak lova már az első félkörben gyorsabbnak bizonyult, és az élre tört. Szorosan galoppozott mögötte a gyergyói László Pál, a nyujtódi páros pedig igencsak lemaradva kullogott először a negyedik, majd a harmadik helyen. Közben a gyergyói ló kezdte szorítani az előpataki lovat, sokan borítékolták valamelyikük győzelmét. Az utolsó körben jött a váratlan fordulat: Csillag mint a villám száguldott előre, egészen addig, amíg mindenkit maga mögé nem utasított. Második helyen az előpataki Bartha Ferenc végzett, Pasadena nyergében.

A Székely Vágta döntőjét vasárnap este tartják, amelyből az első három helyezett jut ki a Nemzeti Vágtára, valamint Sepsiszentgyörgy lovasa, mint szervező település.

A Székely Vágta döntőjében indulók sorrendje:

1. Nyujtód, Ugron Attila, Csillag

2. Kézdivásárhely, Berde Lóránd, Anci

3. Előpatak, Bartha Ferenc, Pasadena

4. Mikóújfalu, Tóth Barna, My Mission

 

A Góbé futam döntőjében indulók sorrendje:

1. Szotyor, Veress Bálint, Boszporuszi Naptűz

2. Csíkkozmás, Bálint András, Szellő

3. Gyergyószentmiklós, László Pál, Sába





© - Székely Vágta, a Nemzeti Vágta sepsiszentgyörgyi előfutama