KézdivásárhelyÚjévi meleg étel

2019. január 7., hétfő, Közélet

Kézdivásárhely főterén a vártnál nagyobb érdeklődés mellett ötödik alkalommal tartották meg az Újévi meleg étel névre keresztelt jótékonysági akciót szombat délután. A rendezvény ötletgazdája, fő támogatója és szervezője az Egyesült Királyságban élő kézdivásárhelyi Héjja Tamás, aki örömmel nyugtázta, hogy akárcsak az előző években, idén is sokan álltak az általa kezdeményezett akció mellé.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A zöldségeket önkéntesekkel készítették elő a Jazz Bistro konyháján, ahol az ebéd is készült, a Francia Pékség a tepertős pogácsákat, míg az étel mellé desszertként kiosztott gyömbéres mézeskalács szíveket a Süti Éden készítette elő, majd a Kreakids Stúdió kis tanítványai díszítették ki. A hozzávalók előteremtésében a Kézdi Tejszövetkezet is jelentős segítséget nyújtott.

Ezer főre készítettek zellerkrémlevest, amelyet füstölt sajttal, tökmaggal és petrezselyemzölddel ízesítettek. Az ételt komposztálható papíredényben, fakanál kíséretében szolgálták fel. Miután mindenkinek jutott a felszolgált ételből, bárki repetázhatott, illetve kérhetett elvitelre is, emellett a megmaradt levest, tepertős pogácsát és mézeskalácsot szétosztották. Az előző évekhez hasonlóan a felszolgálásban a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete segített, míg a Zöld Nap Egyesület jóvoltából a városi kórház pszichiátriai osztályára és a Zenóbia Idősek Otthonába is juttattak a meleg ételből.

Az idei újdonság az volt, hogy bárki, aki nem tudott jelen lenni, elküldhette interneten azon céhes városbeli szerettei címét, akik nem tudtak kimenni a főtérre. Számukra a 34-es Gábor Áron Cserkészcsapat tagjai vitték házhoz a finomságokat. A helyi önkormányzat, akárcsak a korábbi években, idén is vásári sátrak felszerelésével, az áramellátással, illetve a tér rendezésében nyújtott segítséget.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1537
szavazógép
2019-01-07: Máról holnapra - Farkas Réka:

Ha Románia az elnök

Lassan egy hete elnökli már az Európai Unió Tanácsát Románia, ám egyelőre keveset érzékelhetünk e nagy horderejű eseményből. Nem csitul a vita arról, hogy felkészült vagy sem az ország a nagy feladatra, folytatódnak a belső politikai csatározások, de jóformán semmit sem tudni arról, mit is szeretnének elérni a következő fél évben, léteznek-e egyáltalán prioritások (a nyilvánosságra hozott program általánosságok, közhelyek halmaza), vagy tulajdonképpen csak túlesnének az egészen valahogy.
2019-01-07: Közélet - Nagy D. István:

Elektromos buszok, ,,okos” megállók (Sepsiszentgyörgyi közszállítás)

Halasztás nyomán a múlt év vége helyett március 29-én nyújthatja be a megyeszékhelyi közlekedést több szempontból is számottevően átszabó és egyben környezetbarátabbá alakító tervcsomagját Sepsiszentgyörgy önkormányzata a Regionális Operatív Program megyei jogú városoknak szóló támogatási tengelyére. A pályázat révén a korábban már elkészült városi mobilitási tervbe foglalt egyes elképzelések megvalósításához szándékoznak uniós forrásokat szerezni, nagyjából 17 millió euró értékben. A tervek oroszlánrésze a közszállítás átszervezését célozza.